A szünet után nem sokáig tartott az ovi,Iza hétfőn már hányt is.Picit ment a hasa is,de szerencsére szerdától jól volt.És mázli,remélem már nem kiabálom el,de nem kapta el senki itthon.
Mivel hamar sötétedik,így próbáljuk benn elütni az időt.Én horgolok ha engedik,varrok,ragasztunk,barkácsolunk,sütünk.
A heti termés következik:
2013. november 10., vasárnap
2013. november 4., hétfő
2013. november 3., vasárnap
Őszi szünet
A héten őszi szünet volt az oviban.Szerdán már éreztem hogy sok ez így.Mára meg...egyenesen kínozzák egymást.Egy fűszálon képesek lennének összeveszni!
Amúgy jól telt ez a hét,mindig csináltunk vmit. Pénteken még a szobánkat is kifestettük.A csajokét még 2-3 héttel ezelőtt megcsináltuk.
Kijutottam a haraszti piacra is,kivételesen magamnak vásároltam.Illetve a tescoban elkezdtem a karácsonyi ajándékok beszerzését.
Közben kályhákat nézünk.Hát az se olyan egyszerű."Túl" nagy a kéményünk,de sokat meg nem akarunk a kályhára költeni,jöjjön vissza az ára gyorsan.Na mondjuk így is már a 80-90 ezres kályháknál járunk,mert gagyit se akarunk.Azért a keresgélés során legalább gyümölcsfákat sikerült vennünk,talán egyszer teremnek is majd.Elültettünk pár gyorsan növő fát is,hátha 2-3 év és árnyék is lesz az udvaron:)
A tárolót is bevakoltuk,alakul az is,de még mindig lehet szépíteni.Miki vágja a fát is,így az is eltűnik az udvarról,pakoljuk szépen a tároló falába.
A teraszon kis kávézó részt fogok kialakítani,ott árnyék lesz sokáig.Mert a ház terasza déli,így ott folyton meleg van.
Akkor próbálok pár képet még innen-onnan.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)