El is szaladt a június,ez ma esett le:))
Olyan jó idő volt,hogy munka/ovi/bölcsi után kinn voltunk.Sokat fürödtünk a tóban is,csajok haza se értek,és már csobbantak is a vízben.A hétvégén pedig falunapokon voltunk.Volt Varsányban is majd Délegyen.Na elég is volt egy időre.Persze a csajok nagyon élvezték,egy halom pénzt elköltöttünk kb 5 perc alatt.Megvolt az első koncert élményük is,igaz Halázs Jutka helyett Kowalski:)Kicsit hosszúra is nyúlt az az este,de megérte,nagyon tetszett nekik.
A cicusok meg nőnek és nőnek.Igaz Lili elvitte őket 2szer is,de végül visszahozta mindet épségben,elkezdtek ugyanis enni...már csak le kéne passzolni vkinek őket.
Főztünk is egyik hétvégén meg felavattuk a kis grillünket.A kertben megy a gyomlálás,locsolás.Túl sok új növény nincs,csak vmi gyorsan növő fa.A veteményes is alakul,bár még mindig teszt üzemmódban,nem egy nagy területen művelünk:)
Csajok sajna betegek voltak a hónap elején,nagy nehezen megoldottuk a felvigyázást.Szerencsére pár nap alatt helyre jöttek.
Most hétvégén meg én voltam "nyaralni".Jól esett az a 2,5 nap pihenés.
És még egy kósza hír.Niki teljesen szobatiszta lett.Januárban nappalra már szobatiszta volt,és egy ideje már éjszaka is pelus nélkül van.
És akkor képek!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szobatisztaság. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. június 25., kedd
2013. január 14., hétfő
Pelus nélkül
Mint említettem,vagy csak akartam?,megpróbálkoztunk Nikivel elhagyni a pelust.Előző hétvégén kezdtem,igazából nagyon ügyes volt,nem pisilt be.Voltunk sétálni is pelus nélkül,ebéd után aludt is pelus nélkül.Egyedül éjjelre adtam rá.Illetve 2 kis balesetet könyveltünk el,a nagy dolog eleje becsúszott,de aztán szépen elszaladtunk a wcre:) Aztán nem is tudom mi történt,igazából semmi,de vasárnap délután a pelust akarta felvenni.Nem erőltettem,azt adtam rá.Aztán a bölcsibe is pelusban ment,de meséltem,hogy hétvégén milyen ügyes volt.Délután pedig azzal fogadta,hogy egész nap száraz volt a pelusa.Amúgy minden pelenkázáskor a bilire is ráültetik őket,lehet ezért is volt könnyebb neki. Na akkor gondoltam megpróbálom rávenni,hogy a bugyit vegyük már fel.Minek a pelus,ha úgy is leveteti és a bilibe/wcbe pisil.
Így is lett,bugyit adtam rá ezután.És ügyes volt és nem pisilt be!És a délutáni alvásnál is száraz volt a pelusa.Volt még egy kakis becsusszanás,de utána már azzal se volt gond.Szépen szólt és ment magától ha kakilni kellett.Voltunk Pesten is.Vonat-BKV.Mindezt pelus nélkül,vendégség egész nap pelus nélkül,és baleset nélkül.Azt hiszem mondhatom,hogy szobatiszta lett Niki.Így 2 év 1 hónaposan.Éjjelre még kapja a pelenkát,nem is tudom mikor vegyem le róla.Iza ugyan is anno közölte hogy ő éjjelre nem veszi fel,és nem tudtam meggyőzni az ellenkezőjéről.Így ő egyszerre lett éjjelre és nappalra is szobatiszta.
Nikinél azt hittem tovább tart majd,de lényegében ahogy levettem a pelenkát szépen tudta a dolgát.Örülök,hogy nem hagytam hogy visszavegye a pelust,mikor láttam hogy tudja már,érti mit kell csinálni.Az biztos,bugyit dicsérni nálam szebben senki nem tud,már ódákat zengtem a szépséges bugyogókról:))Be is jött,hiába,nőből van:)Nagyon büszke vagyok rá is,olyan ügyi mint a nővére volt!

2013. január 6., vasárnap
2013
Miután röpke 4 nap alatt letudtuk a karácsonyt,próbáltunk pihenni is. Miki mondjuk dolgozott a 2 ünnep közt,tehát ennyit a pihenésről:)))
25-én még Ica szaladt át,a gyerekek ekkor már totál túlpörögtek.Igazából azt látom,még csak most kezdik a játékokat kipróbálni.Jelenleg nagy barbie-zás folyik az új "családtagokkal":)Tegnap a filctoll és nyomda készlet volt soron és a gyöngyök.Még nem zakkantam meg,bár párszor össze kellett már szednem a parányi gyöngyöket...
29-én Szofiéknál voltunk,igaz a karácsonyi bulit átraktuk januárra a betegségek miatt,de mi azért jól éreztük magunkat.
Idő előtt szedtük le a fát. Idén megpróbálkoztunk a gyökeres fával. Kíváncsi vagyok túléli e.
A szilvesztert itthon töltöttük, csak Zsolt volt itt. Ettünk,ittunk,filmet néztünk. Niki mondjuk megébredt a durrogásokra,de ennyi belefér. Kár ,hogy reggel nem akart tovább aludni...mondjuk minimum 7ig :)
3-án meg elkezdődött az ovi/bölcsi.Végre!!!A csajok már 26án kérdezték, hogy mikor mehetnek.Aztán Iza reklamált is, hogy hétvége,mert ő csak 2 napot ment oviba.Nehezen magyaráztam el neki, hogy ez egyhosszú rövid hét volt:)) Niki meg kis angyal megint. Remélem ,hogy nem tanul el megint vmi hülyesége a bölcsiben. Mondták is, hogy olyan jó kedve volt, huncutkodott,mindenen vigyorgott és kis bújós volt. Látszik,hogy mennyire szeret oda járni és mennyire hiányzott neki a 2 gondozó is. Erről eszembe jut Iza rajza,ami azóta is a hűtőn van (több mint fél éve). Lerajzolta a családot, és rákerült a képre Juci és Gizike is.
És lassan Niki is ovis lesz,ne ez még nagyon távolinak tűnik,de májusban be kell iratni.De furcsa lesz!Olyan nagy már ő is. Már nem is a kiságyban alszik, el kell tenni azt is. És próbálkozunk a szobatisztasággal is,a hétvégén rászántam magam.A tegnapot baleset nélkül megúsztuk,illetve a kaki eleje csúszott csak be,de ma azzal se volt gond. Iza olyan villámgyorsan lett szobatiszta, hogy annál hosszabb idővel számolok, szerintem éjjelre még biztos marad a pelus egy darabig. A délutáni alvásnál tegnap száraz maradt,de ez nem jelent semmit.
Kép nem igen készült mostanában,de itt egy videó.Izától tanulta:)
25-én még Ica szaladt át,a gyerekek ekkor már totál túlpörögtek.Igazából azt látom,még csak most kezdik a játékokat kipróbálni.Jelenleg nagy barbie-zás folyik az új "családtagokkal":)Tegnap a filctoll és nyomda készlet volt soron és a gyöngyök.Még nem zakkantam meg,bár párszor össze kellett már szednem a parányi gyöngyöket...
29-én Szofiéknál voltunk,igaz a karácsonyi bulit átraktuk januárra a betegségek miatt,de mi azért jól éreztük magunkat.
Idő előtt szedtük le a fát. Idén megpróbálkoztunk a gyökeres fával. Kíváncsi vagyok túléli e.
A szilvesztert itthon töltöttük, csak Zsolt volt itt. Ettünk,ittunk,filmet néztünk. Niki mondjuk megébredt a durrogásokra,de ennyi belefér. Kár ,hogy reggel nem akart tovább aludni...mondjuk minimum 7ig :)
3-án meg elkezdődött az ovi/bölcsi.Végre!!!A csajok már 26án kérdezték, hogy mikor mehetnek.Aztán Iza reklamált is, hogy hétvége,mert ő csak 2 napot ment oviba.Nehezen magyaráztam el neki, hogy ez egy
És lassan Niki is ovis lesz,ne ez még nagyon távolinak tűnik,de májusban be kell iratni.De furcsa lesz!Olyan nagy már ő is. Már nem is a kiságyban alszik, el kell tenni azt is. És próbálkozunk a szobatisztasággal is,a hétvégén rászántam magam.A tegnapot baleset nélkül megúsztuk,illetve a kaki eleje csúszott csak be,de ma azzal se volt gond. Iza olyan villámgyorsan lett szobatiszta, hogy annál hosszabb idővel számolok, szerintem éjjelre még biztos marad a pelus egy darabig. A délutáni alvásnál tegnap száraz maradt,de ez nem jelent semmit.
Kép nem igen készült mostanában,de itt egy videó.Izától tanulta:)
2012. október 13., szombat
Beszerzés
A héten anyagbeszerzésen voltam.Igen,még mindig a tároló.Bár úgy érzem, lassan csak én fogom így hívni.Megvettem a faanyagot és a cserepet.Pontosabban megrendeltem,majd hozzák a hét elején.Miki szabin lesz keddtől,a cserepeket neki kell lepakolni.Remélem a faárut leteszik,mert hétfőn csak én leszek mikor meghozzák:DD
Számításaink szerint 1 hét múlva már a cserepeket tesszük fel,én nem vagyok ennyire optimista.Mindig van vmi ami miatt lassan haladunk.Betonozásnál is tovább tartott a 3 szelemen beállítása mint a betonozás:))Tehát lesz itt mivel szórakozni,alig várom!
Gyerekekről: a nátha az orrfolyással együtt elmúlt mindkettőnél.Elég sokáig elhúzódott már megint,de Iza ilyen.Sokáig folyik az orra:( Niki sokkal hamarabb meggyógyult. Persze a hétvégén nekem sikerült megfázni,így a héten én voltam náthás,de mára talán már jobb.
Közben Nikinek kibújt újabb foga,darabszámra nem tudom mennyi.De a 4 szemfoga jön, egyszerre:DDÖrülök!!!Ha ezek kinn,akkor már csak 4 fog van vissza.Hátha hamarabb meglesz a 20 tejfoga,mint Izusnak.Neki ugye 3 évesen jött ki az utolsó...
Niki meg egyik este levetette a pelust,aztán fürdés előtt is pisilt,de fürdés után is mondta hogy kell,és pisilt is!Ami meglepő.nem pisilt be addig amíg odaértünk a bilihez.A bölcsiben pelusozáskor amúgy ráültetik a bilire mindig,ott is szokott belepisilni.Nem tudom most hogy alakul Nikinél,pont jön a tél...na nem mintha ez számítana.Iza 2 éves múlt kb 3 hónappall,mikor szobatiszta lett.Igazából ha tavasszal lesz szobatiszta Niki,még akko sincs elkésve.Max megkérdezem a bölcsiben is,hogy szerintük érdemes e megpróbálni a pelusnélküliséget.Vagy egyik hétvégén megpróbálom,aztán meglátjuk!Éjjelre még tuti kell majd neki,így is van hogy annyit pisil,hogy reggel át is ázik a pelus.

2011. július 15., péntek
Ennyi??
Iza lehet hogy tényleg szobatiszta lett...azóta sincs baleset.Pisi-kaki a bilibe megy,vagy a wcbe.És éjjel sincs baleset.Hogy lehet hogy éjjelre is rögtön szobatiszta?Továbbra is számítok visszaesésre azért,remélem azért nem lesz.1-2 baleset meg belefér még 1-2 év múlva is:))
Voltunk boltban is,ott se volt gond.A kocsiba azért betettem a bilit és kérdeztem hogy kell e neki mert hoztam,de nem kellett.Azért mikor hazaértünk ráült és pisilt is.Még a nem otthon pisilést,és mi van ha nincs ott a bili pisilés kérdését meg kell oldani,majd gyakorolunk:))Nem akarom hogy hazáig tartogassa...

2011. július 13., szerda
Szobatiszta?Lassan de biztosan...
A szobatisztasággal nem is igen foglalkoztam eddig,vagyis úgy voltam vele hogy majd idén nyáron,ez pont a megfelelő időpont.Előbb nem is akartam a tesó érkezése miatt,aztán költözés.Persze bili van neki már 1 éve,és volt hogy néha belepisilt,vagy kakilt,de ez csak véletlen volt,nem hiszem hogy tudatos.Aztán sokat ült a bilin,persze pelusban.Mondogattam mire való,meg ha akar belepisilhet.A lényeg hogy ismerkedtek az elmúlt majd 1 évben.
Az elmúlt hónapban,mióta itt vagyunk többször volt pelus nélkül.De igazából nem láttam hogy a bilizés felé hajlana.Meg nyilván leginkább bepisilt vagy bekakilt,és akkor adtam rá pelust.Aztán az elmúlt 1 hétben mindig kérdeztem hogy pelust kér vagy bugyit.Persze pelus kellett neki,de volt hogy fogta,levette és a bilibe pisilt.3 napja kezdtem el komolyabban venni a dolgot,mondom megpróbálom hogy nem adok rá pelust,persze erőszakoskodni nem fogok,de nyilván lesznek balesetek,de el kell kezdeni ezt is vmikor.Első nap még több baleset is volt,mondjuk a mérleg a bili felé billent azért.Aztán a 2.nap csak egy baleset volt(sajna pont a szőnyeget pisilte le...)Tegnap meg minden a bilibe ment!Pisi,kaka.Pedig délután nem is voltam csak az apja.
Igazából időközönként mondogatom-kérdezgetem hogy kell a pisilni,vagy ha látom rajta hogy kell akkor mondom hogy bilire.De tegnap magától ment mindig,mondta hogy gyorsan sietek:))Szerintem élvezi hogy több figyelmet kap ezáltal,a baleseteknél meg csak mondom hogy majd legközelebb a bilibe megy aztán kész.
A lényeg hogy fürdés után az apja pelust adott rá,éjjel azért nem kéne még anélkül.Erre levette azt is,és még lefekvés előtt pisilt vagy 2szer.Mondom ok,vegyük vissza a pelust és alvás.De nem akarta.Így matracvédőt húztam neki gyorsan.Éjjel ránéztem többször is,nehogy a pisiben feküdjön.De száraz...hihetetlen,nem tudom hogy csinálja.Reggel megébredt,leköltözött a szőnyegre(amin nincs semmi védőhuzat...)remélem most már nem fog pisilni ha eddig nem tette:)De még alszik mindig,kíváncsi leszek,mert ez még az eleje nagyon!Nem hiszem hogy 3 nap alatt 1000%is szobatiszta lenne.
A másik,ha elmegyünk boltba és nem akar pelust venni nem tom mi lesz.Cipelem a bilit???Egyre viccesebbek lesznek a vásárlások.
Tegnap amúgy vettem még neki bugyit,mert csak 5 volt.Tescoban megint fél áron volt,most is abban van,mert nem tudtam leimádkozni róla hogy előbb ki kéne mosni.És mondtam neki már reggel hogy büszke vagyok rá.Nem tudta ez mit jelent.Felvont szemöldökkel kérdezgette hogy "Mért büszke vagy rám?" Mondtam neki hogy ez jó dolog,ne aggódjon:)))
Névnapjára meg kirakót kapott.Vettem neki teszveszen Micimackós kirakót,2x20 dbos.Jóó nagy darabokból áll.Imád kirakózni,de még mindig a kinder tojásban levő mini kirakót rakná,de már teljesen .Az tök vékony meg kicsi.Kapott mrá fa kirakót is,az is nagyon strapabíró.Igaz hogy a Micimackósra 4+ van írva...de tök ügyesen rakja,persze kell még neki segíteni(amit nem nagyon enged ugye...)
Az elmúlt hónapban,mióta itt vagyunk többször volt pelus nélkül.De igazából nem láttam hogy a bilizés felé hajlana.Meg nyilván leginkább bepisilt vagy bekakilt,és akkor adtam rá pelust.Aztán az elmúlt 1 hétben mindig kérdeztem hogy pelust kér vagy bugyit.Persze pelus kellett neki,de volt hogy fogta,levette és a bilibe pisilt.3 napja kezdtem el komolyabban venni a dolgot,mondom megpróbálom hogy nem adok rá pelust,persze erőszakoskodni nem fogok,de nyilván lesznek balesetek,de el kell kezdeni ezt is vmikor.Első nap még több baleset is volt,mondjuk a mérleg a bili felé billent azért.Aztán a 2.nap csak egy baleset volt(sajna pont a szőnyeget pisilte le...)Tegnap meg minden a bilibe ment!Pisi,kaka.Pedig délután nem is voltam csak az apja.
Igazából időközönként mondogatom-kérdezgetem hogy kell a pisilni,vagy ha látom rajta hogy kell akkor mondom hogy bilire.De tegnap magától ment mindig,mondta hogy gyorsan sietek:))Szerintem élvezi hogy több figyelmet kap ezáltal,a baleseteknél meg csak mondom hogy majd legközelebb a bilibe megy aztán kész.
bugyiban
A másik,ha elmegyünk boltba és nem akar pelust venni nem tom mi lesz.Cipelem a bilit???Egyre viccesebbek lesznek a vásárlások.
Tegnap amúgy vettem még neki bugyit,mert csak 5 volt.Tescoban megint fél áron volt,most is abban van,mert nem tudtam leimádkozni róla hogy előbb ki kéne mosni.És mondtam neki már reggel hogy büszke vagyok rá.Nem tudta ez mit jelent.Felvont szemöldökkel kérdezgette hogy "Mért büszke vagy rám?" Mondtam neki hogy ez jó dolog,ne aggódjon:)))
Névnapjára meg kirakót kapott.Vettem neki teszveszen Micimackós kirakót,2x20 dbos.Jóó nagy darabokból áll.Imád kirakózni,de még mindig a kinder tojásban levő mini kirakót rakná,de már teljesen .Az tök vékony meg kicsi.Kapott mrá fa kirakót is,az is nagyon strapabíró.Igaz hogy a Micimackósra 4+ van írva...de tök ügyesen rakja,persze kell még neki segíteni(amit nem nagyon enged ugye...)
2011. június 30., csütörtök
Iza alkotásai
Mivel az eső esik odakinn,vagy ha nem esik akkor csak hideg van,így Izának idebenn kell feltalálnia magát.Tegnap különösen sokat alkotott...
- reggel mikor Niki felkelt,odavitte a fellépőt és bemászott hozzá a kiságyba.Kis sokkot kaptam mikor megláttam,főleg miután ma láttam is hogyan mászik be hozzá.Hát figyelni kell az biztos.
- Aztán a nap közben fogta Nikit,levetkőztette,levette a pelusát is.Niki meg örült hogy játszanak vele:)
- A legnagyobb sokk akkor ért,mikor furcsa kopácsolás után bementem a szobájába és megláttam hogy összefirkálta a falat.Erről mindjárt bővebben:)))
- Akkor egyik pillanatban fogta,levette a nadrágot,pelust és a bilibe pisilt.Ezután nem is akart pelust felvenni,de a következő pisi a bugyiba ment...tök sokat ivott előtte.Illetve egy kaka is landolt a bugyiban:)
- A mai nap alkotása csak annyi volt hogy hasra esett a nagy futkosásban és olyan rosszul ért földet,hogy a padlóba csúnyán beverte az állát.Nem sokat sírt,de rögtön lilulni kezdett és elég csúnya folt lett az állán:(Mázli hogy nem csattant szét neki,kaptam volna 3 infarktust rögtön...
nem jött be neki...pedig olyan csini lett:)
Legjobb nővér:)
Kertem virága:)az egyetlen:)
És akkor a falfirka...Szóval hallom hogy vmi furi kopácsolás van a falon a gyerekszobában.Szóltam is hogy ne kopogjon.Aztán csak átmentem,és a következő fogadott:
Hát majdnem elájultam,csak azt hajtogattam hogy úristen úristen:)Mondtam hogy nem szabad meg butaság meg ne csináljon ilyet többet,csak a papírra rajzolunk stbstb.Iza közölte hogy az apa ágya(bal oldalon),gondolom a jobb oldali apa lenne(így rajzol lábakat ,szóval biztos hogy az vmi ember).Aztán mikor magamhoz tértem elindultam kifelé,és ekkor megpillantottam a másik falat,újabb sokk:
Na hát itt már nem tudtam hogy sírjak vagy nevessek.Soha nem csinált ilyet Iza,pedig 1 éves kora óta rajzol...nem is értem hogy jutott eszébe,ráadásul az új falon.DE!Mielőtt más is agybajt kapna,jelentem le lehetett radírozni,és semmi nem látszik a falon!Huh,hát meleg helyzet volt,de remélem máskor nem vmi filccel próbálkozik.Bár azóta sűrűn kérdezgetem hogy na hova rajzolunk Iza?Ő meg mondja hogy csak a papírra:))
2010. augusztus 30., hétfő
Olyan nagy....
Iza hihetetlen tempóban fejlődik!Én mindig megdöbbenek,nem akarom h ilyen hamar nagylány legyen.Bár jön egy másik pici is,de nekem még ő is olyan pici néha!
- szinte minden szót utánoz,és egyre több mindent használ tudatosan.Sok szónak csak az elejét mondja pl épí=építeni,de ilyenkor megy az építő kockákhoz és épít:)Vagy elgu=elgurul,elko=elfogy stbstb
- egyre többször eszik egyedül.Villával már egész jól megy neki,kanállal meg a szilárdabb kaját tudja jobban enni.Még fordít a kanálon és így lefolyik róla a főzelék:)Imádja a sajtot.Banánt,kenyeret és ilyesmiket egyedül eszik
- volt 1-2 rossz napja a fogzás miatt,de még mindig nincs kinn a 3.fog.Ellenben 4 is jön egyszerre...
- naponta 1szer alszik,kb 2 órát,5ször eszik.Reggel kakaó,este tej,ebéd a főétkezés,a tízórai meg az uzsi vmi gyümi v puding v kefír
- egyre többször tudja megmutatni hogy hol van tesó baba:)bár valószínű nem fogja fel h miről is van szó
- imád hintázni,fogat mosni
- szeret autózni és autókkal játszani,öltözködni,építeni,rajzolni,mágnessel játszani,a formabedobó is leköti már,nagyon szereti a könyveket és a zenét is.Egyszóval minden érdekli:)
- segít kiteríteni és leszedni a ruhákat,sok mindennek tudja hol a helye,és odaviszi ha kérem
És a nap híre:
IZA BILIBE PISILT!!!!
Ráadásul nem is egyszer,hanem 2szer!Mindig jön velem a wcre,ahol sok izgi dolog van.Mindig a csempét törölgeti a wc papírral:)Régóta van ott egy bili is,hogy rá tudjon ülni ha épp sokáig időzöm odabenn:))Szeret is ráülni,ilyenkor el is mondom neki h majd oda fog pisilni,kakilni.Ha végeztem akkor adja a wc papírt,néha úgy kell kicibálni hogy végeztünk.
És a mai nap az történt h mutogatott a wcre h ő is.Kérdeztem h akar e pisilni,h ráül e a bilire,levegyem e a pelusát.És mindre igen volt a válasz.Na mondom oké,biztos szórakozik,de legyen.Erre pár perc múlva pisilt!Előtte felállt néha,meg törölgetett mindent,de ha kérdeztem h végzett e,akkor rázta a fejét h nemnem.És végül pisilt!Másodjára szintén engem kísért a wcre,és megint a bilire akart ülni!Most már fél percen belül jött is a pisi!:))))

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)