2012. március 18., vasárnap

Utazás

A héten Miki szabadságon volt,vagyis azon a 3 napon:)Hétfőn le is mentünk Karcagra.Kicsit idegtépő volt az odaút,kezdve azzal hogy 1 megállót mentünk volna a busszal és lerobbant a megállóban:)Kicsit kaptam csak sokkot,mázli hogy jött még egy busz rögtön,ilyenkor reggel 3 is megy egymás után:)Szóval sikeresen leértünk Karcagra,ahol 2 napot tartózkodtunk.Fát metszettünk meg a gyerekek rohangáltak az udvaron.Niki nagy zsivány,egyszerűen mindent letépne,letaposna,összetörne,eldobna:)És a legnagyobb sárba/vízbe elsőként lép bele...Az éjszakák is jól teltek,szokásos egyszer kelt enni,napközben is aludt szépen csak az evéssel volt gond.
Szerdán átmentünk Szolnokra,itt is 2 napot voltunk:)Gyerekek szintén jót aludtak,jót játszottak.Megint csak Niki nem akart enni.na de a nem evésről majd később!

15-én kimentünk a felvonulásra is.Nagyon tetszett nekik.Voltak lovak,lovaskocsik,zenekarok,mazsorett.Minden ami kell.Végig is mentünk a szoborig,aztán a Tiszát is megnéztük majd séta a dédikhez.Jó sokat mentünk aznap is,de így Niki szépen aludt a babakocsiban és Iza meg szépen lefáradt:)Kapott egy kakasos nyalókát is,nagy volt az öröm!Szóval nagyon jól éreztük magunkat Szolnokon is.A haza út meg gyorsan eltelt.

A hét további része itthon telt.Kertészkedtünk javarészt,Niki hatalmasakat alszik annyira elfárad odakinn,ahonnan nem lehet becibálni:)Egy gyors bauhausos vásárlást is megejtettünk tegnap,sajna az auchan már nem fért bele,elfáradtunk mi is meg a gyerekek is:)Hogy ki kezdte nem számít:))

Most elég nehéz velük bírni amúgy is,folyton kinn lennének,de nem lehetünk kinn,mert akkor nem vagyunk benn:)vagyis a benti dolgokat mint mosás,pakolás,takarítás és főzés csak akkor tudom csinálni ha benn vannak...na de nem akarnak bejönni,egyedül meg nem lehetnek kinn,Nikolett botrány amit művel:)Szórja a homokot,mindenhova felmászik,a saját lábában el tud esni annyira rohan.Tegnap vettem nekik pár játékot még.Fűnyírót,bevásárló kosarat meg egy nagy dömpert.Ma már Iza tologatta Nikit a dömperben:))Ez egy jó vétel volt:P

Képeket majd feltöltöm valahova és hozom őket!

2 megjegyzés:

  1. Tyu ha mennyit kirandultatok,Niki is dackorszakaban van, a kis roszcsont.Nlaunk is ez a helyzett egesz heten csintalankodtak,kikeszitettek.Puszika

    VálaszTörlés
  2. jó sok helyen jártatok:)
    a kertben akkor ti sem unatkoztok.ezzel én is "szívok" hogy ha egész nap kint akkor bent nem haladok semmivel....de valahogy én is nehezen akaródzok bejönni.olyan jó kint a napocskán:)))

    VálaszTörlés