Azt hiszem ez lenne életem leghosszabb bejegyzése,de igyekszem rövidre fogni.Viszont érdemes végigolvasni!:)
Első teszt arról szól h vajon a rokonok/barátok/ismerősök milyen sűrűn olvassák Iza blogját.Remélem h nem csak fél évente egyszer néznek rá:)Na majd most kiderül!
Ugyanis úgy döntöttem hogy ahelyett hogy telefonálgatnék,ami lássuk be Iza mellett lehetetlen,itt fogok megosztani egy hírt !(Iza azt hiszi a telefonomról hogy az az apja...meglátja és APA APA megy rögtön.:))) )
Nos máris a lényegre térek.A második teszt még húsvét után köszöntött be hozzánk,mondhatni a nyuszi hozta.Meg is lepődtünk meg nem is,számítottunk is rá meg nem is:)El is hittük,meg nem is:)De napról napra erősödött,így csak elhittük hogy bizony
ÉRKEZIK TESÓ BABA!!!
Természetesen az első 12 hetet kivártuk,nehéz volt,főleg h akkora hasam lett egyik napról a másikra,mint Izával 16 hetesen.De valahogy senki nem mert rákérdezni hogy mit nyeltem le:)))
Az első sztárfotó:
Hasonlóan telt az első 3 hónap mint Izával.Egész nap hányingerem volt,alig tudtam enni,folyton fáradt voltam.Róka koma szerencsére elkerült,ami kész csoda,néhány kakis pelenka láttán:)
Ma megvolt a 12.heti genetikai uh.Minden rendben volt,már 57 mm tesóka.Nyaki redő 1,3mm,ez isteljesen rendben van!Csak úgy ficánkolt,járt keze-lába!A nemét nem tudtuk meg,semmi egyértelmű nem látszódott,így Miki elkönyvelte h akkor biztos lány:)Kezdhetek nevet keresni neki:)De egyenlőre még várok,nem akarok feleslegesen dolgozni,hátha lesz ott kukac legközelebb:)
Ma megvolt a 12.heti genetikai uh.Minden rendben volt,már 57 mm tesóka.Nyaki redő 1,3mm,ez isteljesen rendben van!Csak úgy ficánkolt,járt keze-lába!A nemét nem tudtuk meg,semmi egyértelmű nem látszódott,így Miki elkönyvelte h akkor biztos lány:)Kezdhetek nevet keresni neki:)De egyenlőre még várok,nem akarok feleslegesen dolgozni,hátha lesz ott kukac legközelebb:)
Na nem is lett olyan hosszú.Tehát megkezdem a 4.hónapot,és december elején érkezik az új családtag!Egész pontosan december 11 az időpont,de úgyis a mikulás hozza Miki névnapjára:)
remélem én vagyok az első :-)
VálaszTörlésgratulálunk, Gábor is
é
igen,első:)))
VálaszTörléskössziii
Én olvasom Iza blogját!;) Gratulálok sok szeretettel itt is! :D
VálaszTörlésKöszi neked is,itt is:))
VálaszTörlésAztán igyekezzetek a kislánnyal,kell majd menyasszony!vagyis remélem:)))
Csodálatos!!!
VálaszTörlésSok szeretettel gratulálok öcsihugihoz!!! Ha a nyuszi meg a mikulás hozza, akkor csakis igazi mesebébi lehet :-)
VálaszTörlés:)))
VálaszTörlésKöszi nektek is!
Akkor majd Frédinek hívjuk,ha már mesebébi:)))
Itt is nagy gratula nektek.
VálaszTörléspuszi
Mi is gratulálunk. Már láttuk az iwiwen :-) Hajrá hajrá! Vera és Olivér
VálaszTörlésÉn is olvasom :D és nagy gratula itt is, bár messze nem vagyok első :)
VálaszTörlésGratulálok a tesóbabához!:)Erőt, kitartást és sok pihenést kívánok (már amennyit lehet:) )
VálaszTörlésKriszti
Nagyon gratulálok! :)
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésén is olvasok, de én már tudtam :) de azért gratuálok, első sztár fotó :)
VálaszTörlésén kisfiúnak érzem :)
tali???
Köszi köszi!
VálaszTörlésBeo!
Írok privit vhol,mondjuk iwiwen!:)
Mi is gratulálunk! Sok erőt és pihenést neked! :)
VálaszTörlésÉn is én is gratulálok,bár már tudtam,és alig vártam hogy ide is írd!:-D
VálaszTörlés