2011. július 29., péntek

Esős napok

Kissé elegem van már az esőből...érdekes hogy július van és hideg és még esik is minden nap.Legalább ne esne,vagy sütne a nap vagy akármi:)
Bár az legalább jó hogy ha eláll akkor rögtön ki tudunk menni,max bejövünk ha rákezd.Izával sokat sétálunk ki a tóhoz,közben meg megáll játszani a gyerekekkel.A szomszéd néninél is itt a 1,5 éves dédunoka,és a másik szomszédhoz is sűrűn jön a szintén 1,5 év körüli kislány.Illetve az utcában vannak még picit nagyobb gyerekek is,de velük még csak 1-2szer futottunk össze séta közben.

Tegnap meg rengeteg csiga lepte el a kert végét...amúgy is mindenhol sok a csiga,de a tegnapi látvány....még jó hogy szeretem a csigákat:)


Közben Niki fogzik,vagyis az a 2 fog kínozhatta még kicsit ami előtört.Remélem hogy most kicsit nyugisabb idő következik.Pár napig 2szer is kelt hajnalban,nehezen aludt el napközben,főleg a mozgásfejlődés miatt amit mindjárt írok.A lényeg hogy sokszor tettem a hordozóba és ott beringatta magát a nagy hancúrozásban:)
És úgy néz ki végleg áttért a tápszerre,ma hajnalban azt kapott cici helyett.

És most már elég szépen tud ülni,igaz még kapaszkodik,viszont fel is áll már!És tegnap megtanult tapsolni is!Olyan cuki!Mondom neki hogy tapsoljon és tapsol,közben vigyorog a 2 kis fogával.Illetve ha zenét hall akkor is tapsol.Pelenkázás közben ezzel kötöttem le ugyanis.Folyton forgolódott,már alig tudtam öltöztetni is.Szóval most zenés pelenkázás folyik.én éneklek,ő tapsol és pik-pakk megvagyunk:)

Iza is kis ügyi,azóta sincs rajta pelus.Volt azért baleset egyik éjjel,vagyis 2szer.De figyelni kell hogy lefekvés előtt többször elviszem pisilni.Amúgy ügyesen megy magától is pl ha kakilnia kell,akkor szoktam jobban szólni ha látom hogy belemélyed vmibe,vagy ha elmegyünk itthonról,illetve fürdés előtt és ébredés után is menni kell.Lassan ezt is megszokja,mondogatja hogy sok pisi van a pocakban:)
A másik hogy nagyon ügyes a kirakóban.A 20db-os 2 micimackósat egyedül rakja ki,és az 54 db-os is majdnem megy neki.Tegnap is csak pár db-ot nem tett be,de szerintem megunta a végére,főleg hogy a Tom és Jerry kész volt,kit érdekel hogy az asztal lábba nincs kirakva:))

Kedden voltunk talin Szigetszentmiklóson kocsival.Nagyon örültem hogy szépen odaértünk és aztán szépen vissza.Közben még Mikit is felvettük az állomáson.

2011. július 22., péntek

Hűvös

Milyen "jó " hogy esik...elő vettem a varrást és a horgolást.Annyira gáz hogy ennyire elmaradtam velük.Persze ezer dolgom volt,de már be kéne fejeznem őket.Mire elkészül Iza ágyterítője,kezdhetem a Nikiét hogy kész legyen időben:)))

Amúgy elég hűvös van meg folyton esik.Ami gáz azért így júliusban,meg egyik napról a másikra...gyerekek nem viselték vmi jól.

Niki fogzik tovább,de nem látom melyik foga jön.


Szerencsére Niki szereti a karámot,így én is le tudok ülni anélkül hogy percenként ugranom kéne és lesni hogy mi esik rá valahonnan.Iza is szeret bemenni,na meg mi is bemegyünk játszani.Ezt pláne szeretik:)

Voltunk benn Pesten is,jaj de jó hogy csak látogatóban!Már nem szeressem annyira Pestet,érthető okokból:)))Alig vártam hogy itthon legyünk.Róza kis szépség,nem sikerült ellopnunk,na de majd legközelebb!




Nikit elvittem tanácsadásra is.Minden oké.7900nak mérték,de nincs annyi.Pont előtte evett!Majd megmérem itthon is.

Iza szépen halad a szobatisztasággal,nem is volt baleset az első héten,tegnap volt 2 kis becsurgás,az eleje beszaladt...Az egyik éjjel volt,és kiment a bilire.Az ágya nem is lett pisis,szóval fél kómásan elment a wcre,csak gondolom nem ért oda vagy nem tudta elég gyorsan letolni a pizsit.De mire kiabált hogy anya,már a bilin ült és pisilt,jó sokat ráadásul:)Ez volt aaz első hogy éjjel pisilt.Remélem nem fázott meg,Gyanús ez a sok pisi...

még Izáról hogy nagyon ügyesen kirakózik.kapott 2x20 dbos Micimackós kirakót,pici segítséggel de kirakja egyedül.Amúgy is Micimackó és kirakó mánia van...este minden létező kirakót ki kell rakni,addig nem megy aludni:)

Niki meg imád térdelni és úgy rámolni.Próbál kapaszkodás nélkül is térdelni.Írtó vicces ahogy eldől:)Meg a félig felülést csinálja,de egyelőre még mmindig nem egyenesítette ki a hátát:

2011. július 17., vasárnap

Ezer dolog

Ez a hét elég sűrű volt,és még nincs vége.Ezt csak azért írom mert Niki bár elaludt,de felkelt...Iza alszik,remélem ő már nem kel:)

Szóval kezdődött a hét hogy Iza szobatiszta lett,megszületett Róza baba,Iza névnapja is volt és még Niki foga is kibújt.Ez mind egy napon...aztán voltak látogatók.Szolnoki dédik jöttek csütörtökön,szombaton meg karcagi dédi meg a nagyi.Közben szerdán felrotálták a kertet is:)Mára meg az jutott hogy Niki felült,vagyis majdnem.Már csak egyenesednie kell:)De ebbe a pózba egyedül küzdötte magát.És megjött a babakarám is,épp időban.Így nincs teraszra való kimászás,meg most hogy próbál felülni,nem fog akár hol hanyatt vágódni...









A karám:)

2011. július 15., péntek

Ennyi??

Iza lehet hogy tényleg szobatiszta lett...azóta sincs baleset.Pisi-kaki a bilibe megy,vagy a wcbe.És éjjel sincs baleset.Hogy lehet hogy éjjelre is rögtön szobatiszta?Továbbra is számítok visszaesésre azért,remélem azért nem lesz.1-2 baleset meg belefér még 1-2 év múlva is:))

Voltunk boltban is,ott se volt gond.A kocsiba azért betettem a bilit és kérdeztem hogy kell e neki mert hoztam,de nem kellett.Azért mikor hazaértünk ráült és pisilt is.Még a nem otthon pisilést,és mi van ha nincs ott a bili pisilés kérdését meg kell oldani,majd gyakorolunk:))Nem akarom hogy hazáig tartogassa...

2011. július 13., szerda

Szobatiszta?Lassan de biztosan...

A szobatisztasággal nem is igen foglalkoztam eddig,vagyis úgy voltam vele hogy majd idén nyáron,ez pont a megfelelő időpont.Előbb nem is akartam a tesó érkezése miatt,aztán költözés.Persze bili van neki már 1 éve,és volt hogy néha belepisilt,vagy kakilt,de ez csak véletlen volt,nem hiszem hogy tudatos.Aztán sokat ült a bilin,persze pelusban.Mondogattam mire való,meg ha akar belepisilhet.A lényeg hogy ismerkedtek az elmúlt majd 1 évben.

Az elmúlt hónapban,mióta itt vagyunk többször volt pelus nélkül.De igazából nem láttam hogy a bilizés felé hajlana.Meg nyilván leginkább bepisilt vagy bekakilt,és akkor adtam rá pelust.Aztán az elmúlt 1 hétben mindig kérdeztem hogy pelust kér vagy bugyit.Persze pelus kellett neki,de volt hogy fogta,levette és a bilibe pisilt.3 napja kezdtem el komolyabban venni a dolgot,mondom megpróbálom hogy nem adok rá pelust,persze erőszakoskodni nem fogok,de nyilván lesznek balesetek,de el kell kezdeni ezt is vmikor.Első nap még több baleset is volt,mondjuk a mérleg a bili felé billent azért.Aztán a 2.nap csak egy baleset volt(sajna pont a szőnyeget pisilte le...)Tegnap meg minden a bilibe ment!Pisi,kaka.Pedig délután nem is voltam csak az apja.

Igazából időközönként mondogatom-kérdezgetem hogy kell a pisilni,vagy ha látom rajta hogy kell akkor mondom hogy bilire.De tegnap magától ment mindig,mondta hogy gyorsan sietek:))Szerintem élvezi hogy több figyelmet kap ezáltal,a baleseteknél meg csak mondom hogy majd legközelebb a bilibe megy aztán kész.
bugyiban

A lényeg hogy fürdés után az apja pelust adott rá,éjjel azért nem kéne még anélkül.Erre levette azt is,és még lefekvés előtt pisilt vagy 2szer.Mondom ok,vegyük vissza a pelust és alvás.De nem akarta.Így matracvédőt húztam neki gyorsan.Éjjel ránéztem többször is,nehogy a pisiben feküdjön.De száraz...hihetetlen,nem tudom hogy csinálja.Reggel megébredt,leköltözött a szőnyegre(amin nincs semmi védőhuzat...)remélem most már nem fog pisilni ha eddig nem tette:)De még alszik mindig,kíváncsi leszek,mert ez még az eleje nagyon!Nem hiszem hogy 3 nap alatt 1000%is szobatiszta lenne.

A másik,ha elmegyünk boltba és nem akar pelust venni nem tom mi lesz.Cipelem a bilit???Egyre viccesebbek lesznek a vásárlások.

Tegnap amúgy vettem még neki bugyit,mert csak 5 volt.Tescoban megint fél áron volt,most is abban van,mert nem tudtam leimádkozni róla hogy előbb ki kéne mosni.És mondtam neki már reggel hogy büszke vagyok rá.Nem tudta ez mit jelent.Felvont szemöldökkel kérdezgette hogy "Mért büszke vagy rám?" Mondtam neki hogy ez jó dolog,ne aggódjon:)))

Névnapjára meg kirakót kapott.Vettem neki teszveszen Micimackós kirakót,2x20 dbos.Jóó nagy darabokból áll.Imád kirakózni,de még mindig a kinder tojásban levő mini kirakót rakná,de már teljesen .Az tök vékony meg kicsi.Kapott mrá fa kirakót is,az is nagyon strapabíró.Igaz hogy a Micimackósra 4+ van írva...de tök ügyesen rakja,persze kell még neki segíteni(amit nem nagyon enged ugye...)

1 fogú

Hihetetlen dolog történt.Ma reggel ismét vizsgálódtam Niki szájában,és áttört neki a jobb alsó egyes!1 foga van a drágának!Annyi hogy az elmúlt hetekben variált a kajával,valószínű a szoptatásnak hamarosan vége is,1-2 szopi mellett a többi tápszer,meg volt pár nap amikor nem kellett neki se pép,se főzelék csak tápszer.Az elmúlt pár napban meg nehezebben aludt el,de nem volt nagy ordítás,csak nyűgös volt.Én a melegre fogtam.

Szóval a júli 12 3szoros ünnepnap:))Annyira remélem hogy nem fog annyit szenvedni a fogakkal mint Iza.Neki ugye 11 hósan jött ki az első,és még mindig nincs kinn mind a 20.A két felső szemfog épp áttörőben(majd vizsgálódom ott is) és aztán a nagyőrlők...hurrá!

Majd hozok már összefoglalót meg táblázatot meg minden hülyeséget a gyerkőcökről,csak el vagyok havazva ismét:)

Tegnap meg Pesten jártam,nagyon furi volt bemenni...először jó volt hogy ismerős a terep,eszembe jutott 1-2 emlék,aztán a hőség-bűz-tömeg-kosz-szmog kombó nagyon hajtott hazafelé:)Persze a kapuban várt az összes gyerek"anya hoztál vmit?" kérdéssel:))



És az új hajam:)Miki megnyírt:))

2011. július 12., kedd

Képek Rózáról

Pár rossz mobil kép,ma meglátogattam Rózát.






Róza baba

Ma hajnali 4:25 kor világra jött Fancsali Róza.
3220 g és 55 cm.
A szülők állítása szerint gyönyörű:))Én látatlanban is alátámasztom ezt.

A szeme Tündié,az orra és a szája Petié,sötét haja is van neki.A telefonba már hallottam is az alig fél órás kisasszony hangocskáját,halkan nyüszögött,egyem is meg...épp Peti kezében volt:)Éssss a köldökzsinórt is ő vágta el,ezt az egyet sajnálom hogy kimaradt nekünk.

Amúgy ma pont Izabel névnapja van,remek időzítés!Már akkora a család hogy egész nyáron csak ünnepelünk!:)
És valamit érezhettek a gyerkőcök,mert Iza is ébredt 1 körül,kijött a kanapéra meg kakaót kért,Niki meg pont akkor volt fenn egy hosszabb ideig amikor Róza megérkezett.És 10 perccel előtte smsben érdeklődtem is hogy mi újság,hiába,türelmetlen vagyok na:))))

Gratulálok az egész család nevében,jó egészséget és sok tejcit kívánunk!

2011. július 10., vasárnap

Alagút





2011. július 5., kedd

Mászik

Niki ma 7 hónapos,ennek örömére hozok egy videót hogy mászik:)Aztán jön az összefoglaló,csak érjek ide:)

2011. július 2., szombat

Pár kép

Akkor kiegészítem a beszámolóval.

Pénteken is látogatónk volt,a dédi papa utazott le Szolnokról.Vonattal jött,mi meg kimentünk elé az állomásra kocsival.nagyon nagy szél volt,épp hogy nem esett.Előtte még boltba is beszaladtam.Iza nagyon várta már a vonatot,kérdezgette hogy hol a papa.Aztán teljesen megkergült:)Nagyon örült a papának.


Aznap este meg Zsolt jött át,mondanom se kell Iza ismét oda volt meg vissza.Le se lehetett lőni,folyton csak Zsoltot követte.Mikor megérkeztek Mikivel nagy örömmel mondta hogy megjöttek apák:)))





Szombaton se volt vmi jó idő,de muszáj volt már kimenni,Iza már tiszta dili volt hogy nem szaladgálhat odakinn.Persze találtunk csigákat,meg amíg én próbáltam a terepet rendezni,Iza próbált nekem segíteni és össze vissza túrt mindent:)A gumicsizmát ő vette fel,utólag mondjuk jó ötlet volt.

Közben Miki kinézett pecázni,aztán késő délután mi is kimentünk.A szél még mindig nagy volt,ezért kocsiba szálltunk arra a 2 percre:)Iza "pecázott".Nagyon tetszett neki.Mindent kérdezgetett...miszerint hol vannak a halak,aztán ez mi az mi,aztán hogy mit csinál  a hal.Kapott gilisztát is,de eldobta mert koszos volt:))Beült Miki ölébe és rögtön kapás is lett,igaz csak vmi kis sügér akadt a horogra:)Niki meg csendben nézelődött,aztán feljöttek az esőfelhők,gyorsan visszamentünk a kocsiba,Miki is pakolt és az esőben hazajöttünk:)Mondtam is hogy milyen jó hogy kijöttem elé.






Na akkor így teljesek a képek!Az este Iza sokat nyűglődött...jönnek a felső szemfogai.Mellettünk aludt el,de közben végig nyüszögött:(Álla már zöldül....
Niki mászik,igaz csak lassan komótosan.kúszni csak félig meddig,inkább dob magán egyet.

Mi jól vagyunk,már van ásó,kapa,nagyharang:)Tegnap rendezgettem volna a ház elejét,ma is kis kapálást tervezek.