Kissé elegem van már az esőből...érdekes hogy július van és hideg és még esik is minden nap.Legalább ne esne,vagy sütne a nap vagy akármi:)
Bár az legalább jó hogy ha eláll akkor rögtön ki tudunk menni,max bejövünk ha rákezd.Izával sokat sétálunk ki a tóhoz,közben meg megáll játszani a gyerekekkel.A szomszéd néninél is itt a 1,5 éves dédunoka,és a másik szomszédhoz is sűrűn jön a szintén 1,5 év körüli kislány.Illetve az utcában vannak még picit nagyobb gyerekek is,de velük még csak 1-2szer futottunk össze séta közben.
Tegnap meg rengeteg csiga lepte el a kert végét...amúgy is mindenhol sok a csiga,de a tegnapi látvány....még jó hogy szeretem a csigákat:)
Közben Niki fogzik,vagyis az a 2 fog kínozhatta még kicsit ami előtört.Remélem hogy most kicsit nyugisabb idő következik.Pár napig 2szer is kelt hajnalban,nehezen aludt el napközben,főleg a mozgásfejlődés miatt amit mindjárt írok.A lényeg hogy sokszor tettem a hordozóba és ott beringatta magát a nagy hancúrozásban:)
És úgy néz ki végleg áttért a tápszerre,ma hajnalban azt kapott cici helyett.
És most már elég szépen tud ülni,igaz még kapaszkodik,viszont fel is áll már!És tegnap megtanult tapsolni is!Olyan cuki!Mondom neki hogy tapsoljon és tapsol,közben vigyorog a 2 kis fogával.Illetve ha zenét hall akkor is tapsol.Pelenkázás közben ezzel kötöttem le ugyanis.Folyton forgolódott,már alig tudtam öltöztetni is.Szóval most zenés pelenkázás folyik.én éneklek,ő tapsol és pik-pakk megvagyunk:)
Iza is kis ügyi,azóta sincs rajta pelus.Volt azért baleset egyik éjjel,vagyis 2szer.De figyelni kell hogy lefekvés előtt többször elviszem pisilni.Amúgy ügyesen megy magától is pl ha kakilnia kell,akkor szoktam jobban szólni ha látom hogy belemélyed vmibe,vagy ha elmegyünk itthonról,illetve fürdés előtt és ébredés után is menni kell.Lassan ezt is megszokja,mondogatja hogy sok pisi van a pocakban:)
A másik hogy nagyon ügyes a kirakóban.A 20db-os 2 micimackósat egyedül rakja ki,és az 54 db-os is majdnem megy neki.Tegnap is csak pár db-ot nem tett be,de szerintem megunta a végére,főleg hogy a Tom és Jerry kész volt,kit érdekel hogy az asztal lábba nincs kirakva:))
Kedden voltunk talin Szigetszentmiklóson kocsival.Nagyon örültem hogy szépen odaértünk és aztán szépen vissza.Közben még Mikit is felvettük az állomáson.
Nagyon ugyesek ezek a lanyok.Niki baba ugyes hgy mar ul es fol is all,hat azok a franya fogacskak jol megkinozzak szegenyket.Izabel meg nagyon ugyes ,lesznek meg kisebb balesetek de azert nagyon ugyes.Nalunk nem ment ilyen konnyen a dolog.A puzzlezasba ugyes, Szabina meg nem tudja rakni csak egyet amit sokszor kiraktunk egyutt 20 darabos,de ha ujat kap azt nem tudja rakni.puszika
VálaszTörlésNikinek gratulálok a fogakhoz és hogy már ügyesen feláll és ül:)))))
VálaszTörlésIza nagyon ügyi a szobatisztasággal!!!!!!
puszi nektek!:)
Ezek az őszies, nyári napok, mindenkit kikészítenek! Mit tehet egy kisgyerek? Fogat növeszt, és új játékot fedez fel!:)))
VálaszTörlésNagyon ügyesek a lányok,csak ámulok-bámulok!
VálaszTörlésRemélem Nikit most egyelőre békén hagyják a fogacskák, Iza meg gyorsan növessze ki azt a maradék pár db-ot fájdalom nélkül. :)